A családnév etimológiai eredete tisztázottnak tekinthető, kérdés viszont, hogy miért éppen Demeczky? Erre sajnos (szerencsére?) csak a családi legendárium ad választ, bár mint tudjuk, a legendáknak mindig van valami alapja. Egyetlen nyomtatásban megjelent forrás áll rendelkezésünkre ezzel kapcsolatban, érdemes szó szerint idézni. A Csíkvári Antal szerkesztésében 1939-ben kiadott Abaúj-Torna vármegye című könyv Személyi adattárában Abaúj-Torna vármegye és Kassa tisztviselőkarának, valamint a vármegye lakosainak betűrendbe szedett, rövid szakmai életrajzát találjuk.[1] A névjegyzékben Demeczky Antal, nagyatyám legidősebb bátyja is szerepel. Az ő életrajzában olvashatjuk a következőt: „A hagyomány szerint egyik őse a keresztes hadjáratokban megszerezte a damaszkuszi acél titkát, innen kapta nevét.” Ennyi. A szájhagyomány azonban többet is tudni vél: e szerint a szemfüles ős egész pontosan az ötödik keresztes hadjárat (1217-1221) során tanulta volna meg a damaszkuszi acél készítésének titkát, és hozta azt magával Magyarországra. II. Andrástól ezért nemességet kapott, továbbá ő és utódai örökös jogot kaptak fegyverkovács-műhely létesítésére és működtetésére. A damaszkuszi acélpenge készítésének titkát a család legidősebb férfitagja örökli, halála közeledtével kötelessége tovább adni az életkorban őt követőnek. A hagyomány (a mi águnkban legalábbis) a mai napig is él, legutóbb 1996-ban unokabátyja adta tovább a „titkot” apámnak. Az idézőjel indokolt, hiszen ez a damaszkuszi acél készítésének ma már többé-kevésbé ismert leírását foglalja magában, valamint kitér a penge edzésére vonatkozó különösen kegyetlen eljárásra is. (Több változatban is fennmaradt az acél elkészítésének utolsó, mitikus aktusa, melytől állítólag a kard elnyeri csodálatos tulajdonságait – így a felhevített acéldarabot mindenféleképpen egy fiatal vörös hajú fiú vizeletébe kellett mártani, vagy olyan kecskébe kellett beledöfni, amely semmi mást nem evett, csak páfrányt.[2])

Szólnunk kell itt egy másik hagyományról is, ezt a család egri ága[3] őrizte meg: a nemességet e változat szerint II. Ulászló királytól kapta volna két fivér 1508-ban(!), azután, hogy elmentek Damaszkuszba, és kitanulták a kovácsmesterséget. Egyikük lenne a törökszentmiklósi, a másikuk pedig a gyergyószentmiklósi ág őse. Érdekes, hogy ez a változat egy füst alatt a kétféle előnév eredetét is magyarázni próbálja. Mivel az előnevek vizsgálatánál (Nemesi előnevek?) már részletesen kitértem erre a témára, itt csak annyit jegyzek meg, hogy e legenda előnevekkel kapcsolatos magyarázata elég valószínűtlen.